Október 28-án tanulmányi kirándulást
tettünk a Memento Szoborparkba, Ötvös István tanár úr
vezetésével.
A park 1945-1989 közötti, a
kommunista diktatúra nyomát őrző, egykor köztereken álló
szobrok gyűjteménye. Belépve korhű rádióműsor alapozta meg a
múltidéző hangulatot. Konstatálhattuk, hogy nem vagyunk már
annyira fiatalok, amikor megpillantottuk az első számú mementót,
egy Trabantot, amit lelkes külföldiek fotóztak. Ez a „csoda”
még a mi életünkben sem elsősorban kiállítási tárgy volt.
A tanár úr elmondta, hogy az
ideológiákat az emberek mindennapi életének részévé
legegyszerűbben a művészet közvetítésével lehet tenni.
Legyenek ezek szobrokkal „operáló” térfoglalások, személyi
kultusz építése nyomán kötelezően kitett arcképek és
plakátok, nevelő célzatú skandálandó rigmusok vagy
közösségesítő szimbólumok. A szocialista propaganda-művészet
alapja a korszak művészi irányzata a futurizmus lett, melynek
alapja a dinamika, militarizmus és nacionalizmus.
Láthattuk a militáns vezető és a
nép tanítójaként ábrázolt pártvezetőket, számtalan
emléktáblát, pártfunkcionáriusok mellszobrát és olyan
ikonikussá vált szobrokat, mint a Felszabadulási emlékmű vagy
Steinmetz kapitány és Osztapenko szobra.
A rendszerváltozáshoz vezető
számtalan ok ellenére, kevesen hittek a kommunizmus ilyen léptékű
összeomlásában. Ezt jól példázza az a szállóigévé vált
mondat, melyet lehetetlen helyzetek kapcsán gyakran hangoztattak:
„Majd ha Osztapenko lépést vált!” Ha ő nem is tette, a
rendszer megváltozott és mi már csak belépő ellenében,
elkerített térben és általunk kívánt időtartamban lehetünk e
szobrok társaságában.
Ványi Viktória, fotók: Földi Bence
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése